Pénteken öregdiáktalálkozót szerveztek az egykori középiskolámban. Júniusban lesz 10 éve, hogy leérettségiztem az intézményben. Ezután még 1 évet töltöttem el ott technikus képzésben.
Nos ismerőseim legtöbben mindig meglepődnek, hogy hogyan is kerültem el a faipartól oly távolra, mint az informatika és fizika szakterülete, valamint hogyan is válhattam tanárrá. De ezt most nem fejtem ki.
Volt kettő hatalmas meglepetés. Az egyik, hogy találkoztam egyik általános iskolai osztálytársam édesanyjával, aki emlékezett rám - hisz felejthetetlen vagyok - és rögtön fel is hívott, mert olvasta a nevem a regisztrációs lapon. Így esett, hogy beszámolt lánya életének előremeneteléről, aki külföldön él boldog házasságban orvosdoktorként.
A másik és ez sokkalta izgalmasabb, mert sokkal kevésbé szól rólam, mintsem inkább azokról, akik ismernek/ismertek. A témában megnevezett személyek a volt tanáraim, illetve az iskola aktuális tanári kar.
Nos egy-két beszélgetés során kiderült, mennyire megörültek a kedves (most már, illetve már nem) kollégák, hogy tanár lettem. "Na majd most mindent visszakap" mottóval egyesültek az UKK - Utáljuk Keresztesit Klub - tagjaiként. Lenne kedvem most felsorolni azokat, akik szerintem klubtagok, de egyrészről nem is vagyok bennük biztos, másrészről illetlenség is lenne. De ha érintett is olvassa a sorokat akkor remélem tudja, hogy tudom ;)
Ennek a misztifikus klubnak egy nyári napon úgy 2 éve a megszokott napjait felborította egy dokumentum. Egy önéletrajz amiből kiderül, hogy jelentkeztem egy félállásnyi informatika tanári posztra. Nyílván annyit gondolkodtak a jelentkezésem visszautasításán, hogy elfelejtettek felhívni a válasz közlésével. De hatalmas megkönnyebülést jelenthetett, amikor felhívtam őket a "Köszi, de már nem aktuális" kulcsszavakkal.
Többféle oka is lehet, hogy miért is "szeretnek" ott ennyire, valószínűleg köze lehet ahhoz, hogy nagyra nyitottam a szám, és olyankor nem nyaliztam.
De végülis rájöttem a fő okra: félnek, hogy népszerűbb leszek, mint együtt mindannyian :D
