Valahogy ez sem tűnik egyszerűnek. Kb. az jut az eszembe, mint valami társkereső oldal magamról rovatának a kitöltése. Ebből persze többfélét is ismerek, persze nyílván onnan, hogy mások mesélték. :)
Na íme néhány példa, hogy hogyan is indíthatnám:
(1) A társkereső minta:
Sziasztok! Ez az első blogom és még sosem csináltam ilyet, tehát bocsássátok meg tapasztalatlanságomat. Egyébként dolgozom napközben. Barátaim szerint jó humorom van és ezt minden bizonnyal látni is fogjátok.
(2) Star Trek minta:
Hajónapló, 2008.09.23. A 33-as busszal mentem ma munkába és csuda lényekkel utaztam. A fedélzeten mindkét nem képviseltette magát. Voltak köztük szépek is, meg nem is. Amikor leszálltam a Budafoki út menő BKV - 33-asáról, feltűnt, hogy megállt az órám. Először azt hittem, hogy valami időörvénybe kerültem, de Ochan borotvájára gondolva kiderítettem, hogy az elem adta fel.
(3) Lányos napló:
Drága Naplóm! Napközben a kollégáimmal tartottunk némi szünetet és traccsoltunk a nagybetűs életről. Olyan sok csúcsszupcsi dolgot mondott, hogy hogyan legyek magabiztosabb, és azt is mondta, hogy legyek a munkámban lazább és ne vegyek fel mindenféle terhet magamra.