Orvosi napló

2008.10.01. 22:21 | kero | Szólj hozzá!

Ahogy azt korábban már olvashattátok, hatalmas mázlim volt a 7végén. Most ha bárki is azt hiszi, hogy cinikus és/vagy szarkasztikus vagyok, az ugyan szokott jellemezni de az első mondatom olyan igaz, mint a Heisenberg-féle határozatlansági reláció.

Szóval vasárnap már kicsit döcögőssé vált a mozgásom, ez hétfőre gyakorlatilag teljesen darabos lett. Délutánra gondoltam, még nincs elég bajom így nyaki fájdalmat is szeretnék, hát meg is kaptam.

Így kedden, többek unszolására elmentem orvoshoz. A doki jópofa figura. Egyszer amikor csak én várakoztam, dumálgattunk, miután megvizsgálta az "íriszt" és közölte, hogy semmi bajom nincs, illetve nem az van, amire én gyanakodtam. Na addig dumáltunk, hogy mire kiértem a váróba, igencsak tele lett.

Szóval elküldött röntgenre. Tudjátok ez az eljárás, amit Superman akkor csinál, amikor letolja a szemüvegét és kukkol. Na megnézték a belsőmet. Vicces, de csontilag legalább olyan soványnak tűntem, mint Hugh Laurie, ja meg izmosnak, mint Arnold Schwarzenegger. De hármunk közül csak nekem egyenes a nyakcsigolyám. Viszont legalább ketten már viseltünk nyakmerevítőt. :)

Szóval most várok, hogy javuljon, holnap talán ez is kiderül.

És most megnézem a feleségeket, akik már néhány éve megszülettek.

A bejegyzés trackback címe:

https://kero.blog.hu/api/trackback/id/tr94691645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása